Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
Magyarország területén a 2024. december 18-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 8 súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 211 személyt fogott el, közülük 45 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 80 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 194 embert állítottak elő, köztük 87 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 96 esetben történt.