Országos összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Magyarország területén 2024. december 19-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 55 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 15 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 183 személyt fogott el, közülük 20 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 84 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 201 embert állítottak elő, köztük 68 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 77 esetben történt.