Örvényesen fogták el a körözött férfit

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és öt személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Hét embert állítottak elő, köztük egyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A járőrök 2022. október 29-én délután a 71-es számú főúton, Örvényes belterületén igazoltattak egy 37 éves budapesti autóst. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr ellen a Soproni Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a korábban rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be, illetve azt közérdekű munkával sem váltotta meg. Később a Győri Járásbíróság a büntetést elzárásra változtatta, melynek letöltését a férfi nem kezdte meg. A járőrök a körözött személyt ezután előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, majd a szükséges intézkedések megtétele, valamint a pénzbírság befizetése után szabadon bocsátották.

 

<< Vissza az előző oldalra