Összefoglaló Tolnából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőrségi eseményei számokban.

Tolna vármegye útjain február 13-án öt anyagi káros baleset történt. Ezek közül egy vadelütés volt, ahol két autó is megsérült. Egy esetben parkolóból kiállása során volt figyelmetlen egy tolató sofőr Pakson.

A vadelütés délelőtt történt, pár perccel tíz óra előtt. Egy férfi közlekedett autóval Hőgyész lakott területén kívül a 65-ös főúton Szekszárd irányából Hőgyész irányába. A 23-as kilométerszelvényhez érve neki jobbról féktávolságon belül egy dám bika ugrott az útra, így fékezése ellenére elütötte a vadon élő állatot, ami nekicsapódott egy szemben közlekedő kocsinak is.

kép

Még a délelőtt folyamán történt egy baleset Tamásiban is. Egy nő közlekedett autóval lakott területén kívül a Nyírfa sor utcában. Onnan balra, a 61-es számú főútra kívánt kikanyarodni. A manőver során figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát. Kihajtott a főútra, s mivel nem biztosított elsőbbséget az ott szabályosan haladó kocsinak, így összeütköztek.

kép

Szekszárdon két esetben kellet intézkedni baleset miatt. Először 15 óra körül történt koccanás a Béri Balogh Ádám utca 2-es szám előtti útszakaszon. Egy férfi közlekedett autóval a Rákóczi utca irányából a Csatári utca irányába, a külső forgalmi sávban. A Bezerédj utcai elágazóhoz érve az előtte haladó kocsi jobbra kanyarodott, annak a járműnek a kikerülése közben enyhén áttért a belső forgalmi sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött egy mellette elhaladó, szabályosan közlekedő autónak.

Délután 6 óra körül a Széchenyi utca 38-as szám előtti útszakaszon történt egy koccanás szabálytalan sávváltás miatt.

A hétfői napon egy helyi férfit igazoltattak kollégáink Váralján, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A szonda pozitív jelzést mutatott, így előállították további mintavételre, végül közigazgatási bírságot kapott.

Szekszárdon egy eltűnés miatt körözött szigetvári lányt, míg Pakson egy meg nem fizetett bírság miatt körözött bölcskei férfit állítottak elő a járőrök.

<< Vissza az előző oldalra