Összesítő az elmúlt 72 óráról

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két ittas, valamint vezetői engedély nélkül közlekedő járművezetővel szemben is intézkedtek az egyenruhások Vas megyében. Hat anyagi káros balesetnél is helyszíneltek a hétvégén a megyei rendőrök.

Két ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a hétvégén a Vas megyei rendőrök. Egy szombathelyi sofőrt 2022. december 24-én, a délutáni órákban, Szombathelyen a Petőfi Sándor utcában igazoltattak, egy szintén helyi nőt pedig a hajnali órákban, a Jáki úton vontak intézkedés alá a járőrök, ahol anyagi káros közlekedési balesetet okozott. Mindkét járművezetővel szemben pozitív értéket mutatott az alkoholteszter, ezért őket további mintavételre előállították, majd velük szemben – vezetői engedélyük elvétele mellett –járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Celldömölkön, a Deák Ferenc utcában intézkedtek egy 64 éves járművezetővel szemben az egyenruhások. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfit a Celldömölki Rendőrkapitányság a vezetéstől már korábban eltiltotta. A rendőrök a sofőrt előállították és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság december 31-én ismét prevenciós ellenőrzést indít az ittas gépjárművezetők kiszűrésére és a közlekedési balesetek megelőzésére. Az akció időtartama alatt meghatározott útszakaszokon megyeszerte ellenőrzik a rendőrök a gépjárművezetőket. 

A Főkapitányságra a 2022. december 24-én 5 óra és 2022. december 27-én 5 óra közötti időben személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink tizennégy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

 

<< Vissza az előző oldalra