Öt ittas sofőrt szűrtek ki Tolnában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megye útjain 2022. október 22-én öt olyan sofőrrel szemben intézkedtek az egyenruhások, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A sofőrökkel kollégáink szondát fújattak, mely pozitív eredményt mutatott, ezért őket további mintavételre előállították.

Volt közülük egy olyan járművezető is, akinek nem volt elég, hogy ittasan ült volán mögé. A 29 éves kisvejkei férfi vezetői engedély nélkül, ittasan motorozott.

A dombóvári egyenruhások egy 29 éves kocsolai sofőrt fogtak el, akit korábban eltiltottak a vezetéstől.

A nap folyamán két anyagi kárral végződő baleset történt. Egyik esetben a figyelmetlenség miatt történt a baj, a másik alkalommal pedig a nem megfelelő sebesség megválasztása miatt ütközött kerítésnek egy autós Bátaapátiban.

kép

A rendőrség rendszeresen felhívja a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire. Az alkohol rontja az érzékelési és reagálási képességet. Az ittas emberek a környezetükről torz képet látnak, így járművezetőként nem biztos, hogy jól fel tudják mérni a távolságokat, a közeledő járművek sebességét. Emiatt sokkal nagyobb az esélye annak, hogy hibáznak és balesetet okoznak. A rendőrség kéri, hogy szeszes ital fogyasztását követően senki ne üljön volán mögé! Semmi nem lehet ok arra, hogy miután alkoholt ittak, vezessenek, és ezzel kockára tegyék, veszélyeztessék a saját vagy mások életét, testi épségét!

<< Vissza az előző oldalra