Óvatosan az utakon!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt balesetnél is helyszíneltek a Vas megyei rendőrök az elmúlt 24 órában. Kérjük, hogy a megváltozott időjárási körülményeknek megfelelően vezessenek!

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 19-én 5 óra és 2022. november 20-án 5 óra közötti időben egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink négy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. november 19-én, Szombathelyen. Egy kámi lakos gépkocsival közlekedett a Szent Márton utcában a Zanati út felől. Kanyarodása során, a Hunyadi János utca kereszteződésében összeütközött a vele szemben, a Thököly Imre utca felől egyenesen érkező szombathelyi lakos által vezetett autónak. A balesetben a szombathelyi sofőr által vezetett autóban ülő utas könnyebben megsérült. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Az őszi és a téli időszakban kiemelten fontos, hogy a járművek legyenek jól láthatók. Ködös, csapadékos időben fontos, hogy a balesetek elkerülésének érdekében fokozott figyelemmel, a szabályok maradéktalan betartásával közlekedjenek!

Az őszi felkészülés során a legfontosabb az emberi tényező!

<< Vissza az előző oldalra