Rendőrkézen a bántalmazó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 48 éves férfit gyanúsítanak a győri nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2021. augusztus 31-én 19 órát megelőző időben, Győrben, a Jedlik Ányos híd lábánál lévő parkolóban megvertek egy férfit.

A helyszínre érkező járőröknek a szemtanúk elmondták, hogy két férfi összeszólalkozott, majd egyikük megütötte vitapartnerét, amitől az a földre zuhant és beverte a fejét. A bántalmazó az ütést követően távozott a parkolóból. A sérültet a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba.

A győri rendőrök adatgyűjtés, tanúkutatás eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, majd megkezdték felkutatását. A 48 éves férfira ácsi tartózkodási helyén találtak rá és fogták el a Komáromi Rendőrkapitányság járőrei 2021. szeptember 1-én az éjszakai órákban.

A győri nyomozók – őrizetbe vétele mellett – súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a bántalmazót, aki beismerő vallomást tett.

<< Vissza az előző oldalra