Rendőrkézen a vezetéstől eltiltott sofőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és két személyt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Öt embert állítottak elő, köztük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést öt esetben hajtottak végre.

A járőrök 2022. november 8-ára virradó éjszaka a 71-es számú főúton, Balatonakarattya külterületén igazoltattak egy Fejér megyei kistelepülésen élő 20 éves autóst. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2023. január 18-ig eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök a férfit ezt követően előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, és ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt büntetőfeljelentést tettek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra