Rongálás és garázdaság lett a közlekedési incidensből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján a sértett 2020. november 1-jén a déli órákban személygépkocsijával közlekedett Gyulakeszi irányából Tapolca felé, amikor egy 30 éves zalahalápi férfi motorkerékpárjával megelőzte, és többször lefékezett előtte. Ezek után mindketten az úttest szélére lehúzódva megálltak, majd a motorkerékpáros a gépjárművezetőhöz lépett, és kifogásolni kezdte annak vezetési stílusát. Szavainak nyomatékot adva pedig letörte az autó jobb oldali visszapillantó tükrének búráját, és ezzel százezer forint összeget meghaladó kárt okozott a sértettnek.

A kiérkező járőrök a 30 éves férfit elfogták, majd előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra