Rövid úton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi nyomozók elfogták azt a 32 éves örkényi férfit, aki ellopott egy kerékpárt, majd nehogy valaki elvigye, lelakatolta.

Egy 23 éves dabasi fiatalember tett feljelentést 2021. június 8-án este a Dabasi Rendőrkapitányságon, mivel a reggel lelakatolva a dabasi vasútállomáson hagyott piros biciklijének hűlt helyével szembesült.

A település körzeti megbízottainak hely-, és személyismerete hamar hozta az eredményt a 32 éves Zs. Józsefre 2021. június 9-én délután egy dabasi építkezésen találtak rá, elfogták és előállították. Kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt elismerte. Állítása szerint szomjúságát alkohollal csillapította, miközben várta a vasútállomáson a menetrendszerinti járatot. Nem volt türelme bevárni a vonatot, ezért inkább ellopta a bicajt. Annyira megtetszett neki, hogy csavart vele egy kört, majd felszállt az időközben befutó vonatra a lopott bringával együtt. Célállomására megérkezve sajátjaként óvva gondosan lelakatolta, nehogy valaki szemet vessen rá.

A rendőrök a kerékpárt megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták tulajdonosának.

Zs. József ellen a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

<< Vissza az előző oldalra