Szabadidős rendőr segített egy bajba jutott idős férfin

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balatonfüreden egy 70 éves férfi lett rosszul az utcán.

Babos Tibor rendőr főtörzszászlós szabadidejében autójával közlekedett Balatonfüreden, a Horváth Mihály utcában 2022. október 10-én 12 óra 53 perckor, amikor az Endrődy Sándor utca kereszteződésében észrevett egy idős férfit, aki a járdán fekve a kerítésbe kapaszkodott. Mellette több gépkocsi is elhaladt, de rajta kívül senki sem állt meg segítséget nyújtani.

A férfi szemmel láthatóan legyengült állapotban volt, nem tudott felkelni és zavartan viselkedett. Kollégánknak még el tudta mondani, hogy hipertóniás betegségben szenved, hol magas, hol alacsony a vérnyomása. Mivel tünetei alapján fennállt a stroke gyanúja is, ezért Babos Tibor rendőr főtörzszászlós a 112-es segélyhívó számon keresztül értesítette az Országos Mentőszolgálatot, majd a helyi rendőrségi szolgálatirányító parancsnokot, aki azonnal a helyszínre sietett. Simonyai József rendőr törzszászlóssal a mentők kiérkezéséig felügyelték a budajenői lakos állapotát, majd őt a szakszerű ellátás érdekében 10 percen belül átadták a mentősöknek. A 70 éves férfit végül a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Sürgősségi Osztályára szállították további vizsgálatok elvégzése érdekében.

<< Vissza az előző oldalra