Szakirányítottak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök fiatal nyomozójelölteknél segédkeztek.

A rendőrök egy helyi gyermektábor programsorozatába csöppentek 2021. július 22-én ahol egy, a helyszínen történt, gyermekek által észlelt bűncselekmény köré épült esemény felderítésén kellett dolgozniuk. A kis nyomozók az ügyet szépen felgöngyölítették. A bűncselekmény helyszínét lezárták, az ujjlenyomatokat, a fenyegető leveleket, az egyéb bizonyítási eszközöket begyűjtötték, és közösen elemezték a zsaruk segítségével.

A nyomozás lezárását követően a nebulók tájékoztatást kaptak a 112-es segélyhívó helyes használatáról, majd jöhetett a gumibot, lövedékálló mellény kipróbálása, na és persze az elmaradhatatlan rendőrautó benépesítése.

<< Vissza az előző oldalra