Társkereső oldalon csalt ki pénzt áldozatából a nő, a rendőrök eljárást folytattak ellene

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy állampolgár tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 24-én arról, hogy csalás áldozata lett egy online társkereső oldalon. A sértett 2020. augusztus 19-én ismerkedett meg az interneten a gyanúsítottal, majd levelezni kezdtek. Ennek során a nő több alkalommal, összesen több százezer forintot kért a sértettől, aki át is utalta a részleteket a megadott bankszámlaszámra annak reményében, hogy személyesen is találkozhatnak majd. A nő azonban az összegek átutalása után elérhetetlenné vált.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd a nyomozók a 19 éves szekszárdi nőt gyanúsítottként kihallgatták. Elismerte tettét és azt is elmondta, hogy a társkereső oldalon egy másik személy fényképével és álnéven regisztrált, ezzel is megtévesztve áldozatát. Ellene csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra