Tíz bűncselekmény van a rovásán – egyelőre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, aki a megalapozott gyanú szerint, Jászberényben 6 kerékpárt, nadrágot, pénztárcát és perselyt lopott.

Ismeretlen tettes 2023. január 16-án 5 óra és 15 óra között az egyik jászberényi posta kerékpártárolójából egy lelakatolt biciklit tulajdonított el.  A rendőrök adatgyűjtés, tanúkihallgatás eredményeként  2023. január 17-én a város belterületén fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 esztendős helyi lakost. A feltételezett elkövető számlájára összesen 10 lopás vétség elkövetését rótták a nyomozók. A férfi 2022. október 2-án 7 óra körül bement egy helyi bevásárló központba, ahol a próbafülkébe két nadrágot vitt be. Az egyik nadrágról eltávolította az áruvédelmi eszközt, majd a pantallót felvette, míg a másik ruhaneműt a kosárba helyezte és kifizette. További 6 esetben kerékpárok voltak a gyanúsított kiszemelt célpontjai. Ugyancsak a férfit gyanúsítják a rendőrök azzal, hogy az egyik belvárosi vendéglátóhelyen egy kézitáskából pénztárcát – benne személyes iratokkal és készpénzzel – tulajdonított el, de volt olyan eset, amikor egy jászberényi üzlet pultjára kihelyezett perselyt lovasította meg.

A gyanúsított kihallgatásakor beismerő vallomást tett, arra azonban egy esetben sem emlékezett, mi lett az eltulajdonított tárgyak sorsa.

A többszörösen egyesített büntetőeljárásban a terhelt további bűncselekményekről is beszámolt az ügyben eljáró nyomozóknak, így vélhetően tovább bővül a férfi bűnlajstroma.

<< Vissza az előző oldalra