Úgy vezetett, hogy soha nem is volt vezetői engedélye

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 48 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és kilenc személyt fogott el, közülük kettőt az ellenük kiadott körözések alapján. Tíz embert állítottak elő, köztük hármat ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést hét esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. március 15-én 11 órakor a 82-es számú főúton igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 32 éves pázmándfalui lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel és soha nem is rendelkezett azzal. Az egyenruhások a férfit ezután előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

<< Vissza az előző oldalra