Újabb ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas megyei rendőrök egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában, valamint három közlekedési balesetnél is helyszíneltek.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. október 9-én 5 óra és 2022. október 10-én 5 óra közötti időben egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink kettő, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Egy kőszegi lakos személyautóval közlekedett a 8639-es számú úton Szombathely felől Söpte irányába. Haladása során az út 2-es kilométerszelvényében, Söpte térségében egy vad ugrott a gépkocsi elé. Az ütközés elkerülése miatt a sofőr az autót balra kormányozta, majd visszatért a saját forgalmi sávjába, melynek során elvesztette uralmát járműve felett és a vízelvezető árkon keresztül a szántóföldre csapódva állt meg autójával. A vaddal nem ütközött, azonban a balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság körültekintő járművezetésre hívja fel a figyelmet és az alábbiakat javasolja a vadbalesetek megelőzésének érdekében.

  • Haladása során fokozottan figyeljen, hogy időben észlelje a vadon élő állatokat!
  • Szereljen vadriasztót a járművére!
  • Fontos, hogy a járművezető folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát. Amennyiben vadat lát, lassítson!
  • Ha hirtelen mégis egy nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, dudáljon, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  • Azokon az útszakaszokon, ahol fokozottan kell számolni vadak jelenlétével, figyelje az erre figyelmeztető jelzőtáblákat, tartson nagyobb követési távolságot és korlátozott látási körülmények között csökkentse sebességét!
  • Ha elpusztult vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot!

A kőszegi rendőrök Lukácsháza térségében intézkedtek egy helyi járművezetővel szemben 2022. október 9-én, a késő esti órákban. Az igazoltatás során a jármű vezetőjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. Az 54 éves férfival szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Vas megyei rendőrök napi szinten intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania a közlekedési szabályokat!

„…hogy mindenki hazaérjen!”

 

<< Vissza az előző oldalra