Újabb két ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában nem érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra személyi sérüléses közlekedési balesetről.

Az elmúlt 24 órában a Vas vármegyei rendőrök két, olyan sofőrt is igazoltattak, akiknél az intézkedés során alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Egy sótonyi sofőrt Sárvár belterületén, míg egy másik, osztrák gépkocsivezetőt a 84-es főúton igazoltattak. Mindkét járművezetőt további mintavételre előállították. Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Sárvári Rendőrkapitányságon.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. január 18-án 5 óra és 2023. január 19-én 5 óra közötti időben személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink négy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A vármegye bizonyos területein eső, havaseső nehezítheti a közlekedést, ezért arra kérjük a járművezetőket, hogy óvatosabban, türelmesebben közlekedjenek! Mindig körültekintően, az időjárási-, és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása céljából – az illetékességi területén a jövőben is kiemelten ellenőrzi a közlekedési szabályok betartását!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra