Vízelvezető ároknak, majd egy ingatlan kerítésének csapódott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetet okozó sofőr alkoholtesztje pozitív lett.

Bakonyszentlászlón, a Hunyadi utcában közlekedett autójával 2021. július 1-jén az éjszakai órákban egy férfi. Haladása során a járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, így az úttest jobb oldala mellett lévő útpadkára lehaladt, innen a gépkocsijával átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az ott lévő vízelvezető árokba csapódott. Ezután az autó továbbgurult, és egy ingatlan kerítésének is nekiütközött. A járművet vezető férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív lett, mivel a balesetben megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

 

<< Vissza az előző oldalra