Zala megyei összefoglaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos és két könnyű sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök 19 főt állítottak elő, közülük 16 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda három esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra