Zala megyei összefoglaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélküli vezetésért vettek őrizetbe egy zalabéri férfit a rendőrök.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hét közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő könnyű sérüléssel, további öt anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt két szabálysértési feljelentést tettek.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, egyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A Zalaszentgróti Rendőrőrs körzeti megbízottai 2021. június 15-én 16 óra körül állítottak meg egy személyautóval közlekedő férfit Zalaszentgróton, a Kossuth Lajos utcában. A 41 éves zalabéri sofőr igazoltatása során megállapították, hogy vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, de ennek ellenére vett részt járművével a közúti forgalomban.

Az egyenruhások a sofőrt előállították, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették, és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

<< Vissza az előző oldalra