Zala megyei összefoglaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és négy könnyű sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 38 éves férfi 2019. február 22-én 6 óra 4 perckor Zalaszentgróton, a Dózsa György utcában közlekedett Nissan Almera típusú személyautójával, amikor a Batthyány Lajos utcára kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget egy biciklisnek és nekiütközött. A baleset következtében a kerékpáros nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök hat főt állítottak elő, köztük két személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. február 22-én Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra