Zala megyei összefoglaló
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány két főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök kilenc főt állítottak elő, köztük hét személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. március 20-án Zala megyében.