Zala megyei összefoglaló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Lentiben, a Thököly úton a Béke utca irányából a Hársfa utca felé közlekedett egy férfi utasával Alfa Romeo típusú személyautóval 2019. július 6-án 18 óra 45 perc körül, amikor a sofőr figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Volkswagen Polo típusú gépkocsival. A balesetben az utóbbi gépkocsi sofőrje nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, az Alfa Romeo utasa pedig könnyű sérülést szenvedett.

Gyenesdiáson, a Kossuth Lajos utcán lévő egyik parkolóból kanyarodott ki egy férfi Citroen típusú személyautóval 19 óra 30 perc körül, amikor figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget egy Yamaha típusú motorosnak, és összeütköztek. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda két esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra