Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és kettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 67 éves helyi nő közlekedett 2021. július 5-én 16 óra 25 perckor egy személygépkocsival Zalaegerszeg Balatoni úton, a Stadion út irányából, amikor a felüljáróra érve figyelmetlensége miatt nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt lassító 48 éves búcsúszentlászlói férfi által vezetett gépjármű hátuljának; majd az ütközés erejétől úgy meglökte a gépjárművet, hogy nekiütközött a szintén forgalmi ok miatt várakozó 53 éves helyi férfi által vezetett autónak. A balesetben a 67 éves zalaegerszegi nő megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.  

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra