Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és tizenöt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 51 éves nagykanizsai férfi közlekedett személyautóval a 6804-es úton Surd irányából Liszó felé 2021. augusztus 1-én 20 óra 40 perckor. A 16-os kilométerszelvényben haladt, amikor a vizes aszfalton megcsúszott, jobbra letért az úttestről, majd a vízelvezető árokba hajtva tetőlemezén átfordulva állt meg. A baleset során a jármű vezetője és utasa is súlyos sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök kilenc főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében kéri a járművezetőket, hogy  mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően, fokozott körültekintéssel közlekedjenek!

<< Vissza az előző oldalra