Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elgurult teherautó rongált meg két személyautót Zalaegerszegen.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Zalaegerszegen, a Göcseji Pataki Ferenc utcában parkolta le kisteherautóját egy zalaegerszegi férfi az úttesten 2021. augusztus 3-án 11 órakor. A lejtős útszakaszon a vezető nélküli jármű elgurult, és nekiütközött egy parkoló személyautónak, amit nekilökött egy másik gépkocsinak is.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra