Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, kettő súlyos sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 42 éves hévízi nő közlekedett 2021. szeptember 4-én 19 óra 45 perckor egy személygépkocsival Kispáli irányából a 761-es számú főút irányába, amikor egy őzbak ugrott a gépjárműve elé, melyet elütött. A balesetben személyi sérülés nem történt, az őzbak a helyszínről elfutott.  

Egy 30 éves nagykanizsai férfi 2021. szeptember 4-én délután, 14 óra 50 perckor egy Murakeresztúr Arany János utcai ingatlan gépkocsibejáróról hátramenetet hajtott végre, és nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról a Kossuth Lajos út irányából érkező motorosnak, és összeütköztek. A motoros, egy 53 éves helyi férfi, a balesetben megsérült.

motor

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, közülük hetet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök öt főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra