Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves alsópáhoki férfi közlekedett egy személygépkocsival a 7-es számú főúton Galambok felől Zalakomár irányába 2021. szeptember 9 napon 20 óra 20 perckor. Amikor a 191-es kilométerszelvényhez ért, egy szarvasbika ugrott a járműve elé, melyet elütött, az állat a helyszínen elpusztult. A részes jármű utasa, egy 58 éves nő a baleset során megsérült, a járműben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök két főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra