Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 38 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy személygépjárművel 2021. szeptember 29-én 21 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Balatoni út irányába. A Dózsa György út kereszteződéséhez érve a kijelölt gyalogosátkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget egy 21 éves férfinak, és elütötte. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.  

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellen kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra