Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 50 éves zalaszentgróti férfi közlekedett személyautóval 2022. július 18-án 8 óra 35 perc körül Zalaszentgróton a Batthyány Lajos utcában, amikor a Dózsa György utca kereszteződéséhez ért forgalmi okból megállt, és nem biztosított elsőbbséget a vele ellentétes irányba közlekedő 74 éves helyi kerékpárosnak, így összeütköztek. A balesetben a biciklis könnyebben megsérült.
A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének értek tetten. A zalai rendőrök nyolc főt állítottak elő, négy esetben történt.