Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, kettő könnyű sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 35 éves semjénházai férfi 2022. augusztus 30-án 10 óra 40 perc körül Nagykanizsán egy Csengery úti ingatlan udvaráról hajtott rá a „Gyalog- és kerékpárút”-ra egy személygépkocsival, miközben nem biztosított elsőbbséget a Kisfaludy Sándor utca irányából a Vécsey utca felé kerékpározó 48 éves nagykanizsai nőnek, és összeütköztek. A biciklis a baleset következtében a földre esett, megsérült.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök hét főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra