Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, három könnyű és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 35 éve újudvari férfi közlekedett 2022. szeptember 1-jén 14 óra 30 perc körül Újudvaron a Fő úton az Országút irányából a Petőfi Sándor utca felé egy személygépkocsival. Egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a szemközti sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő 28 éves kerecsenyi nő által vezetett gépjárművel. A baleset következtében egy 4 éves kislány könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány tíz személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök hét főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra