Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 41 éves helyi nő személygépkocsival közlekedett 2022. szeptember 9-én 7 óra 30 perc körül Zalaegerszegen, a Landorhegyi úton a Gasparich út irányából. A Hegyoldal út kereszteződésénél nekiütközött egy 54 éves zalaszentgróti nő által vezetett, a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló gépjárműnek. A baleset következtében az utóbbi sofőr könnyebben megsérült.

Zalaegerszeg irányából Zalaszentiván felé közlekedett személygépkocsival 2022. szeptember 9-én 12 óra 50 perckor egy 36 éves zalaszentgróti férfi. Az Akácos út kereszteződésénél nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt megálló kamionnak. A baleset során a gépkocsiban utazó 69 éves zalaszentgróti nő könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra