Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 55 éves bocföldei férfi 2022. október 11-én 16 óra 35 perc körül Zalaegerszeg külterületén, a 73231-es számú úton közlekedett egy személyautóval. A sofőr a 7410-es számú út kereszteződésénél, Bocfölde felé történő kanyarodása során nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak, ami a botfai körforgalom irányába haladt, ezért összeütköztek. A baleset következtében a személyautó vezetője könnyebben megsérült.

A szolgálatban lévő állomány hat főt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

<< Vissza az előző oldalra