Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 40 éves helyi nő kerékpározott 2022. október 24-én 13 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Király utcában a Vásár utca felé, amikor a menetiránya szerinti jobb oldali kiemelt szegélynek hajtott és elesett. A kerékpárossal szemben a helyszínen végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A mentőszolgálat munkatársai a sérült nőt kórházba szállították, ellene a nagykanizsai rendőrök szabálysértési eljárást indítottak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki alkoholos befolyásoltság alatt ül kétkerekűre, az nem csak saját, de mások testi épségét is veszélyezteti. A vezetési képességekre már a legminimálisabb alkoholfogyasztás is negatív hatással van. Az alkoholos befolyásoltság növeli a reakcióidőt, illetve a kerékpár kezelésében, egyenesben tartásában, a veszélyek észlelésében, valamint elhárításának képességében is kedvezőtlen változások következhetnek be. Kérjük, hogy ne fogyasszanak alkoholt, mielőtt kerékpárra ülnek! 

…hogy mindenki hazaérjen!

baleset nagykanizsa 2022.10.24.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök egy személyt állítottak elő mintavétel céljából.

<< Vissza az előző oldalra