Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 34 éves helyi férfi közlekedett személygépjárművel 2022. november 4-én 16 óra 50 perc körül Zalaegerszegen, a Balatoni úton Alsónemesapáti irányába. Haladása során a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból megálló személyautó mögött, ezért félre rántotta a kormányt és gépkocsijával felhajtott a jobb oldali járdaszakaszra, ahol beton villanyoszlopnak hajtott. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, akik közül három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük kettő személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra