Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 21 éves helyi nő közlekedett személygépjárművel 2022. november 17-én nem sokkal éjfél után Nagykanizsán, az Alkotmány úton, a Gesztenyés utca felé. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett és szalagkorlátnak ütközött, majd a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára sodródott. A baleset során a gépkocsit vezető nő megsérült.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akik közül egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három személyt állítottak elő, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra