Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hétvégén történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos és kettő könnyű sérüléssel, valamint tizenkettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 50 éves helyi nő közlekedett személygépjárművel 2022. november 27-én 2 óra 30 perc körül Bucsután, a Kossuth Lajos utcán Szentliszó irányába, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban letért az úttestről, majd egy beton villanyoszlopnak csapódott. Az ütközés következtében a gépkocsi kigyulladt és kiégett, a keletkezett tüzet a katasztrófavédelem eloltotta. A balesetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány tizenhét személyt fogott el, közülük hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hét személyt állítottak elő, közülük kettő főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra