Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvégén történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában három könnyű sérüléssel, és tizenhét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 43 éves kisrécsei férfi közlekedett személygépjárművel 2022. december 3-án 20 óra 40 perc körül a 61-es számú főúton Nagykanizsa felé, amikor a főút 188-as kilométerszelvényében egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve elvesztette uralmát a járműve felett, és az úttestről lesodródva vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

baleset zala 2022.12.03.

A szolgálatban lévő állomány tizenhat személyt fogott el, akik közül tíz főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt személyt állítottak elő, közülük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra