Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az M7-es autópályán közlekedett egy ukrán állampolgár 2019. július 18-án 5 óra 40 perckor Mercedes típusú személygépkocsival Letenye felé, amikor a 204-es kilóméterszelvénynél előzés közben elvesztette uralmát járműve felett, és a szalagkorlátnak ütközött. Az ütközés után a jármű felborult, és bal oldalára dőlve állt meg az úttesten. A baleset következtében a járműben tartózkodók közül kettő személy súlyos, és három fő könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

 

<< Vissza az előző oldalra