Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, köztük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. szeptember 1-én Zala megyében.

<< Vissza az előző oldalra