Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves helyi nő közlekedett személyautóval Nagykanizsán, a Hársfa utcában 2021. május 12-én 10 óra 5 perckor, amikor az Űrhajós utca kereszteződéséhez érve fékezés nélkül a szemben lévő vízelvezető árokba hajtott és annak falának ütközve állt meg. A balesetben a jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Személyautóval, négy utasával közlekedett a 7538-as számú úton egy 20 éves csörnyeföldi nő 17 órakor Letenye irányából Aligvár felé, amikor a 75149-es számú útra történő balra kanyarodása során a vizes aszfalton megcsúszott, letért az úttestről, és a menetiránya szerinti jobb oldali betonozott vízelvezető árokba hajtott, majd felborult.

A baleset következtében a gépkocsiban jobb hátul – nem a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve helyet foglaló fél éves fiúgyermek, és a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A 73162-es számú mellékúton közlekedett személyautóval egy 25 éves cserszegtomaji férfi 17 óra 30 perckor Keszthely felől Rezi irányába. A 71-es főút kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe, és összeütközött egy jobbról érkező autóval. A baleset során az elsőbbségadást elmulasztó jármű utasa súlyos, utóbbi jármű vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, őket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően-, a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, körültekintően közlekedjenek, és vezessenek óvatosan!​

<< Vissza az előző oldalra