Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 28 éves szentliszói férfi közlekedett 2021. június 21-én 14 óra 30 perckor személygépkocsival Zalaapátiban a Dózsa György utcában Pacsa irányából Keszthely felé, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött a vele azonos irányban  haladó de forgalmi okok miatt megálló esztergályhorváti lakos által vezetett gépjárműnek. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Egy 53 éves horvát állampolgárságú férfi közlekedett 2021. június 21-én 8 óra 20 perckor egy nyerges vontatóval a 86-os számú főúton Zalabaksa felől. Amikor a 7-es számú kilométerszelvényhez ért a jobb oldali füves vízelvezető árok irányából egy őz futott a járműve elé, melyet elütött. A balesetben személyi sérülés nem történt, a vadon élő állat elpusztult. 

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök kilenc főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra