Zala megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, három könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 37 éves nagykanizsai férfi közlekedett 2021. június 24-én 6 óra 35 perckor egy tehergépkocsival Zalakomár IV. Béla utcában a Fő utca felé, amikor egy jobbra ívelő útszakanyarulatban megcsúszott és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben a gépjármű utasa, egy 34 éves helyi férfi megsérült; őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. 

A szolgálatban lévő állomány tizenhat személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra