Zala vármegyei összefoglaló
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Szabálysértési feljelentéssel kilenc alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 53, míg közigazgatási bírságot 24 esetben szabtak ki.
A járőrök 2023. november 27-én 6 óra 20 perckor a 86-os számú főút pórszombati elágazójában vontak intézkedés alá egy személyautóval közlekedő 48 éves táplánszentkereszti lakost. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították a Lenti Rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét elvették, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
…hogy mindenki hazaérjen!