Zala vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 32 éves pötrétei nő személyautóval közlekedett 2023. február 20-án 8 óra 25 perc körül Felsőrajk felé a 7532-es számú mellékúton. A sofőr feltehetőleg figyelmetlensége miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd a hirtelen kormánymozdulatok miatt elveszítette uralmát a járműve felett, és az árokba csapódott. A baleset következtében a gépkocsi vezetője könnyű, míg utasa egy 71 éves kaszói nő súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány két személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő, biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra