Zala vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 65 éves helyi férfi közlekedett személyautóval 2023. február 28-án 12 óra 15 perc körül Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utcában a Kisfaludy Sándor utca felé. A sofőr a kereszteződéshez érve feltehetőleg figyelmetlensége miatt nem vette észre, hogy egy nő a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen halad át, és elütötte a gépkocsival. A baleset következtében a 65 éves gyalogos nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

-

A szolgálatban lévő állomány nyolc főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök tíz főt állítottak elő, közülük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

 
<< Vissza az előző oldalra