Befejezték a rendezvényt
Befejezték a rendezvényt a Kúria előtt.
Befejezték a rendezvényt a Kúria előtt.
Megőrizte lélekjelenlétét és támadója után ment az az asszony, akinek nyakából aranyláncát tépték ki a főváros VIII. kerületében.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a fővárosban egy régi pályaudvar épületének tetejéről bádoglemezeket lopott.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie annak a 40 éves férfinak, aki egy áruház előtt bántalmazta a sértettet.
Közel nyolc kilogramm marihuánát foglaltak le a fővárosi rendőrök. Az ügyben három személy már előzetes letartóztatásban van.
Az óbudai rendőrök elfogták azt a férfit, aki társával megkísérelt eltulajdonítani egy személyautót a fővárosban.
Szokatlan, de hálás szolgálati feladatuk volt a zuglói rendőröknek: két magára hagyott kisgyermeket láttak ideiglenesen vendégül a kapitányságon.
Szomszédok szólalkoztak össze egy budapesti bérházban, majd késsel és faléccel fenyegették egymást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Hanns-Seidel Alapítvány támogatásával szervezett 2013. június 25-én konferenciát szervezett, Fiatalok a világhálón - Megfélemlítés, atrocitás Internetes felületen címmel.
Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2013. június 26-án délelőtt Budapest XIII. kerületben.