Helyi hírek

Garázdaság miatt rendőrkézen

A csornai rendőrök egy bágyogszováti párt hallgattak ki gyanúsítottként, akik – húszfős rokonságukkal együtt – kövekkel dobálóztak, és vasrudakkal, botokkal fenyegettek egy másik családot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint ittasan okozott balesetet

Az egyenruhások megyénk útjain 1079 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során egy balesetet okozó járművezető esetében is pozitív értéket jelzett a műszer.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

A rendőrök hét anyagi kárral és egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében történt

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

A rendőrök megyénk útjain négy személyi sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében történt

Rendőreink megyénk útjain 12 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Anya és fia feltehetően együtt loptak

A győri rendőrök őrizetbe vették őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árokba zuhant az autó

A járművezető megsérült a balesetben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök az autókban

Mosonmagyaróváron egy 33 éves, míg Ágfalván két 20 éves férfit állítottak elő a rendőrök kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság